Ki vagyok én és milyen alapon írom ezeket a posztokat. Honnan jövök, hol és mit dolgoztam? Ez nem egy szakmai írás, semmi köze nincs a bloghoz, csak arról szól ki a franc vagyok.
Egy kis szoftverfejlesztő cégnél kezdtem a pályafutásom, mindössze fél évet töltöttem ott. Amolyan mindenes voltam, de leginkább az aki egy másik kollégával együtt a fejlesztés és a back-office támogatására volt predesztinálva. Ebből a körből, több szakemberrel tartom a kapcsolatot – van olyan aki a Google-nél dolgozik azóta, valaki itthon maradt és egy repüléssel kapcsolatos vállalatnál van – de lépni kellett. Igazából egy fogadás miatt jelentkeztem az akkori EDS-hez – az EDS-t kb nulla ember ismerte 2006-ban. Igen, fogadás. Egy nyári gyakorlatát az EDS-nél töltő, középiskolai osztálytársam mondta, hogy oda engem az életbe nem vennének fel. Ekkor már a főiskolám jóvoltából túl voltam egy Windows Server 2003 R2 Maintaining and Management tanfolyamon. Gondoltam felvetetem magam és nemet mondok, nyerek. Aztán felvettek és a csomag vonzó volt, váltottam. Az RSM – Remote Server Management – csapat tagja lettem, ahol legfőképp a Continental gumigyár európai telephelyein lévő szervereket üzemeltettük – nem a gyártást. AD, share és mentés. Jó volt a csapat, fiatalok voltunk és ez volt az aranykor. Innen van még ma is sok barátom.
Aztán telt múlt az idő, a német EDS, a nagytestvér szépen kikopott felölünk, egyre több volt amit meg kellett tanulni, hibázni nem lehetett. Aztán sok-sok ügyféllel később és időben úgy öt évre rá, akkoriban már a Wintel csapat tagjaként, amolyan ki nem mondott technikai tótumfaktumjaként üzemeltettük és terveztünk mindent ami Windows, Citrix és VMware.
Az EDS-ből először EDS, an HP company, majd később HP lett.
Akkoriban kerültem a svéd vonalra. Két fő ügyfelem volt, a Vin and Sprit – később eladta a svéd állam a Pernod Ricard-nak és a céget átnevezték The Absolut Company-ra – és a Posten – a svéd posta. Az elsőt imádtam az első perctől, mindent tudtam róluk, a projektek success criteria mezője az volt hogy „suggest to have Peter in this project”. Aztán letelt a szerződésük és mentek egy másik ITO céghez. Én pedig megkaptam a hívást, azt a hívást amire mindig vártam, de most hogy ott volt a telefonomon a hívás, bántam hogy ez történik.
Felvettem és kérdezte az akkori IT vezető, hogy arra gondoltak, hogy repüljek ki Stockholmba és beszéljünk. Pár hét és ott voltam, ajánlatot tettek. Legyek Technical Architect, pakoljam be az életem, bútorokat egy konténerbe és várnak odakint. Lakást bérelnek, fizu jó. Agyaltam és már 27 évesen sem voltam fiatal, ezt a fát nem lehet átültetni. Az anyacég felvázolta, hogy a karrierem vezethet oda, hogy át kell költözni a Pernod Ricard miatt Franciaországba. Ekkor azért elgondolkodtam, hogy én egy kisvárosból indulok és most meg itt van a multikulti élet két országban. Ez túl sok nekem.
Nemet mondtam. Aztán újra próbálkoztak, más csomaggal. Ekkor is nemet mondtam és annak fényében, hogy azt látom hogy sok sok néhai kolléga megy külföldre, mert itthon nincs jövő, azt kell mondjam rosszul döntöttem. Bár mégsem, a párom így találtam meg. Ha elmegyek akkor, most nem lenne gyűrű az ujjamon.
A svéd posta meg az volt, ahol megalapozhattam a jövőm. Rengeteg probléma és projekt volt, sokszor kellett utazni. Tetszett az ország, mindenki nyugodt, a család az első. Az mondjuk annyira nem, hogy a svédek alapvetően közösségben döntésképesek, egyén sosem vállal döntést.
Maradtam itthon és komoly ügyfeleken dolgozhattam, Ausztria, Németország, Hollandia és Svédország. Folyamatos tanulás, ekkoriban gondoltam úgy, hogy ideje a VCP-nél komolyabb vizsgát tenni, ha már az MCSE megvan. Csináltam is egy VCAP Design vizsgát. Jól nézett ki. Akkoriban – 2013 – Herceg Zoltánnak volt itthon ilyen. Egyedinek kell lenni a piacon, bár akkor ezt még nem tudtam.
Aztán váltani kellett, ideje volt az üzemeltetésből továbblépni. Volt is pozíció, a GETC – Global Engineering és Technical Consulting – csapatában. Magyar kollégám nem is volt, szervezetileg egy belga hölgyhöz tartoztam.
Ez életem legjobb munkája volt, mert bár eddig a DCS – DataCenter Services – területén dolgoztam, most átkerültem a WPS területre – WorkPlace Services. Én akartam így, mert ideje az asztal mindkét végét megismerni. Feladatom az volt, hogy amikor a HPE aláír egy ITO szerződést egy ügyféllel, akkor én hangolom össze a WPS alatti területeket. Hogy lesz az AD, hogyan lesz az SCCM-ben ez meg az és a Citrix hogy fog működni. A területi GETC mérnökök munkáját hangoltam össze és a szakmai governance is az enyém volt. Közben a svéd posta fúzionált a norvég postával, létrejött a Postnord. Tervezhettem teljes megújítást, új multiforest AD, zsír új XenApp 7.1, HyperV klaszterek, sok sok szerver, új SCCM és 6500 kliens – laptop, desktop és thin client. A legjobb volt, tényleg sok ember dolgozott rajta, holland kollégák, német mérnökök, bolgár kollégák.
Sokat kellett utazni, bejárhattam Európát. Rothschild bank – London, Norske Skog – Oslo, Wartsila – Vaasa/Helsinki, Alpine Bau – Salzburg, Pfister – Aarau, stb….jó volt. Benne voltam egy SWAT csapatban, ahol egy holland – egyébként szakmai példakép és mentor – kollégával oda mentünk, ahol valami óriási gubanc volt. Korábbról ismertem, de ebben az időszakban karolt fel egy angol kolléga – aki Account Chief Architect volt – így sok jó projektben vehettem részt és persze még többet utazhattam. Minden jól nézett ki akkoriban, nagyon sokat kellett fejlődni, TOGAF-ot tanulni.
2014-2015-ben, évente így 28-30 hetet voltam külföldön, többször hétfőtől szerdáig egyik országban, aztán szerdán átrepülve egy másikba, egy másik ügyfélhez. Imádtam!
Aztán 2015 nyarán egyszerüen vége lett. A GETC csapatot – 45 ember – simán leépítették. Nem a munkával volt baj, hanem azzal hogy a munkát vinni kell keletre és más helyek olcsóbbak. Ezt nem kívánom senkinek. Nem számítottam rá, főleg azért nem, mert 5 éve mindig a lehető legmagasabb értékelést kaptam, mindenkitől. Nem velem volt baj, hanem hogy rossz helyen vagyok. Szóval egy Excel-ben egy szám és nem egy egyén. Ezt nem lehet feldolgozni, hogy a tetteimnek nincs ráhatása a jövőmre.
Irány valamelyik másik multi, gondoltam. Át is mentem egy másikhoz, ahol négyen voltunk architektek. Én két hónap után léptem le, majd a többiek is. Nem volt munka és szerintem ez az a szakma az, ahol ha pihensz egy-két évet, akkor sose kerülsz vissza. Visszamentem a HPE-hez, a régi RSM-es csapatba, de nem volt a régi, nem volt meg a komfort. Megint váltottam és azóta vagyok az 99999 Informatika Kft-nél.
Nem bántam meg, jó a társaság, sok a mérnök akitől lehet új dolgokat tanulni, és kell is, főleg mert a magyar piac az és az itthoni integrátori gyakorlat az, hogy rugalmasan kell felkapni az új dolgokat, meg nem állni.
Ez utóbbi az ami a felszínen tart és ahol szerintem sokan hibáznak. Akár önköltségen is, de tanulni kell. Nem vizsgákban mérve, hanem tudásban. Ráadásul komplex tudásban. Én abban hiszek, hogy nem mély tudásra van szüksége egy architektnek, hanem sokrétűre. Ezt arra alapozom, hogy láttam én korábban említett angol kollégát egyszerre beszélgetni az ügyfél köreiben SAP fejlesztővel, az üzleti oldallal és a storage adminisztrátorral. Nem az a fontos hogy RAID10 vagy RAID5, hanem hogy áltátja, hogy mi mire van ráhatással és kb merre kell indulni, hogy jó legyen a terv, később a rendszer. Úgy hasonlítanám, hogy a világítótorony ami egy irányba világít de arra erősen, az nem annyira hasznos mint amit több irányból látni.
Mi hiányzik? Sok dolog:
- a régi kollégák – külföldiek is
- az angol használata, naphosszat írásban és beszédben
- az utazás
- a Malév!!!!!
Na és akkor miért írom ez a blogot? Azért hogy gépelhessek….meg azért mert talán tudok olyan témát, ami mást is érdekelhet. Főleg úgy hogy független maradok, integrátor munkatársaként le kell írni néha, hogy ez a termék sz*r, nem minden esetben jó választás. Ezt el lehet fogani vagy támadni, de annyi biztos hogy minden cikk az én saját véleményem tükrözi.
A szakmai kreditabilitás az ami a magamfajta embernek marad és az örök tanulás!
