Ez egy rendhagyó bejegyzés, tekintve hogy szervesen nem valamely technológiáról szól, hanem inkább magáról a szakmáról. Többször találkozom olyan megkereséssel online felületeken – itt elsősorban a LinkedIn-re gondolok – amelyek olvasása után felmerül a kérdés bennem, hogy vajon rosszul van-e kitöltve a profilom, vagy hovatovább az egész karrierem teljesen zsákutcába jutott és ideje favágónak mennem Norvégiába.
Három típust sikerült izolálnom, mind így kezdődik „Profilja felkeltette az érdeklődésemet és”
- fejlesztőt keresek az ügyfelemhez, erős Java és C++ tudással. Tapasztalatai alapján Ön megfelelő lenne az állásra.
Nem, nem lennék az. A profilomon egyetlen helyen sem szerepel sem a „Java” sem a „C++” kifejezés. Sosem voltam fejlesztő, nem tudok programozni, kódot írni, olvasni. Annyi energiát érdemes beletenni talán az üzenet elküldése előtt a toborzásba, hogy legalább a célszemély profilját átgörgetem. - üzemeltetőt keresek az egyik ügyfelemhez. Ügyeleti munkarend három műszakkal stb.
Szerintem egyetlen ember sem – aki nem pályakezdő – akar visszamenni a karrierjének egy olyan pontjára, ahol már évekkel azelőtt járt. Egy középvezető sem akar újra területi képviselő lenni, ahogyan egy ezredes sem akar újra sorkatona lenni. Ez általános, szerintem teljesen felesleges olyan pozíciót ajánlani, mert nincs az az ember aki egy architect pozícióból, junior support engineer szeretne lenni. - teljesen irreleváns a pozíció, de kérem amennyiben ismer valakit aki számára érdekes lehet a pozíció, nyugodtan továbbítsa neki az üzenetet.
Nem, nem küldöm. Nem vagyok toborzó, nem kapok jutalékot sem, más helyett nem dolgozom. Amennyiben a kapcsolati hálózat érdekes és nem is az üzenet címzettje, akkor a LinkedIn egészen rosszul kerül felhasználásra. Ingyen – relatív ingyen – lehetséges alapvetően szakmai profillal rendelkező emberek ezreit elérni, de nem kötelező. Attól hogy minden kátyúba belehajthatok az úton, nem kell belehajtani minden kátyúba.
Ma tényleg nehéz munkaerőt találni és elsősorban szerintem azért, mert az követelmények/igények nagyon sokszor akkora területeket és nem összefüggő technológiákat fednek le, amikre nincs példa. Tehát nagyon kevés ember van, aki ért a Cisco ASA-hoz és a Microsoft HyperV-hez, ugyanakkor anyanyelvi szinten kódol Java-ban is. Kevés az olyan recruiter, aki veszi a fáradságot és felkészül a jelöltből és már a megkeresés előtt átgondolja, hogy ő a jelölt helyébe igent mondana-e egy első interjúra. Fentebb is írtam, nem érdemes megkeresni a Costes konyhafőnökét, hogy menjen el kruplit sütni egy gyorsétterembe, ahogyan Christiano Rolando-t sem arra, hogy a megye kettőben rúgja a gólokat. És nem azért, mert nem jó a megye kettőben focizni, hanem azért, mert már fociztam ott és egyszer már váltottam onnan. Nem jutottam persze olyan magasra mint a fentebb említett focista, de nem megyek vissza az időben. Reménytelenül hiszem, hogy egyszer eljön az idő, hogy ellenállhatatlan és legfőképpen, sebészi pontossággal egyénre szabott – de legalább 80%-ban egyező – követelményekkel, fejlődési és juttatási csomagokkal operáló szakma alakul ki. Olyan, aki horgász és nem halász. Előbbi csak a pontyot fogja ki, a második, pedig csak bedobja a hálót, kihúzza a sok halat és kiemeli a pontyot. A LinkedIn ehhez ad a horgásznak egy elég jó radart, legalábbis az olyan embereknél, akik a lapjukat kitöltötték és naprakészen tartják.
Mindenki jó valamiben, de olyan nincs aki mindenben. Azt is gondolom, hogy örökre blacklist-re kerülök ezen írás miatt, de azt elfogadom, viszont az nem, hogy mivel nincs visszacsatolás a megtalált személy és a megbízó között azon emberek részéről akik a hálóban voltak – az egyetlen ponty mellett, akit felvett a megbízó.
Szeretném hogy én is, mint jelölt és a toborzó is, legalább azonos mennyiségű energiát tegyünk bele abba, hogy mindketten jól járjunk. Én azért mert jó munkahelyet választok, ő azért mert teljesíti a megbízó kérését, aki javadalmazza érte. A jó üzletben mindkét fél nyertesnek érzi magát.
