Idén először adtam be a jelentkezésemet a vExpert programra. Az elmúlt egy év fényében erősen reménykedtem, hogy teljesítettem a feltételeket. De mielőtt ennyire rövidre fognám a posztot, indulok valahonnan messzebbről.
VMware ESX 2.5.2: na innen indulok, ekkor még csak alapszinten nyomogattam a VMware-et. Aztán később, mikor kikopott a verzió, akkor máris a 3.0-ra ugrottunk 😀 Aztán fontos lett a papír és VCP4-el kezdtem a pályafutást a vizsgák terén. Jöttek, mentek az ügyfelek és meg frissítettem VCP5-re. Ekkor merült fel bennem az hogy jó-jó, de hova tovább. Megpróbáltam a VCAP5 Datacenter Design vizsgát. 3 ponttal meg is buktam, pedig elég sokat készültem rá, de nem szegte kedvemet, rá két hónapra újra megpróbáltam és átmentem. Ez úgy 2013 lehetett…..jó érzés volt. Aztán ugrok is a tavalyi évre, mikor is, részt vehettem a VMware EMPOWER rendezvényén Atlantában. És ha már ott vagyok és találkozom az eddig csak podcast-ban hallott emberekkel (Perdo Arrow és John Nickelson), akkor gondoltam azért nekifutok a VCAP DV Deploy vizsgának. Mit ad az ég, sikerült. Ezzel abszolváltam a VCIX szintet a Data Center Virtualization vonalon.
Aztán gondoltam, mit nekem NSX, nekimentem az VCP-NV-nek és az is sikerült. Vérszemet kaptam, kell nekem a VCAP-NV és ezáltal a VCIX-NV is. Sokat készültem rá a HOL-ban, a céges dev környezetben és augusztusban az Arrow-ban gondoltam megpróbálom. Sikerült…..
Aztán indult ez a blog, ami nem csak VMware-el foglalkozik, hanem körülbelül mindennel amivel a munkám során találkozom és érdemesnek találom arra, hogy írjak róla pár szót.
Gondoltam még a vExpert kell nekem, ami egy évente odaítélt dolog és elsősorban a VMware termékeinek “hirdetéséért” és azért a munkáért kerül kiosztásra, amely az ezen termékek piaci alkalmazhatóságát segíti.
Aztán ma megkaptam ezt:
2019-ben én is vExpert lettem. Na most magasan van a léc, mert nem tudom hová tovább. Egyszerűen nem éri meg kis hazánkban a sok idő, energia és pénz ami egy VCDX – a VMware legmagasabb minősítése a középszintű VCIX titulusa után – megszerzéséhez kell. Hívogat hogy én legyek az első ebben is, de megvárom hogy a VMware támogatását is igénybe vehessem valamilyen formában erre.