Ez megosztó poszt lesz és biztosan pár gyártó a lelkére is veszi majd, még szerencse hogy egyébként nulla figyelmet fordítanak – kevés kivétellel – az oldalamra. Nem azért született, mert egyébként rosszul érezném magam jelenleg, hanem azért mert ki kellett írnom ezeket magamból.
Midlife crysis
Kinél előbb, kinél később, de előbb vagy utóbb eljön az az idő, hogy át kell gondolnia merre vezet tovább az út. Sőt mi több, választania kell mert éppen egy elágazás előtt áll. Több szintje létezhet az elágazásnak és ha oda jut valaki, hogy másik szakma választása is megfordul a fejében, akkor egészen biztos hogy túl sokáig hagyta figyelmen kívül a vészjós jelenket. Ennek koraibb szakasza lehet – szerintem nem egyedi – az a helyzet, hogy technológiát/gyártót kell váltani. Na nem azért mert a gyártó kér rá, hanem azért mert egyszerűen:
- besokall és kiég
- nem tartja korrektnek a gyártót – kis hazánkban ez hatványozottan érinti a nem ügyfél oldalon ülő szakembereket
- nem gondolja eladhatónak az itthoni piacon a terméket, ezért soha az életben nem kerülhet vele kapcsolatba
- új dolgot akar tanulni, megújulni
Az első ok, mármint a kiégés képlete egészen egyszerű. Túl gyakran kell ugyanazt végrehajtani, semmi tervezés vagy komolyabb gondolkodás igénye fel sem merül. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig képes ezt a monotonitást elviselni és ha hajlandó, akkor az első jeleknél változtat valamin. Cégen belül pozíciót vált vagy keres másik munkahelyet.
A második ok abból fakad, hogy a gyártók alapvetően a profitért hajtanak és nem a partnerek boldogságáért – az ügyfelek boldogságáért biztosan nem. Emiatt előfordulhat az, hogy egy megoldással, termékkel a lehető legjobban az adott szakember(ek) van(nak) tisztában, de valahogy sosem fordulnak úgy a fogaskerekek, hogy bármilyen módon részt tudjon(tudjanak) venni egy ilyen projektben, mert a gyártó gyakorta másik partnert támogat. Miért képezze(ék) magát akkor?
A harmadik eset pedig a magyar piac sajátosságaiból fakad. Külföldön a nagyvállalat és középvállalat, mind olyan méretű IT-val és ennek kapcsán költségvetéssel rendelkezik, ami miatt komoly igényekkel és vásárlóerővel bír. Itthon a nagyvállalatok számossága még rendben van, de nálunk a középválallat nem az a méret és kategória, ami megengedhetné magának adott termék megvásárlását. Nem nem hisz a termékben, hanem egyszerűen nem éri meg a befektetést, mert körülbelül soha nem jut vele majd túl az első prezentáción.
Az utolsó talán az a pont, amit nagyon nehéz eltalálni. Mindenkinél más az a küszöb, mikor még nem érzi kényszernek az új területet, de érzi hogy valamerre mozdulnia kell. Gondolom ez olyan mint két száguldó vonat, egymástól 10 centire, de ez a távolság egyre csak nő, a sebesség pedig nem csökken. Amíg csak 10 centi van a két szerelvény között, addik könnyű átlépni, aztán ha több akkor nehezebb, majd ugrani kell és legvégül vetődni. Hasonlóan nő a frusztráció és a bukás esélye is. A karrier folyamán én úgy gondolom, hogy 3-4 évente legalább, de valamilyen módon meg kell újulni, ez tart frissen. Olyan mint szauna után beleugrani a hóba, ez tart fiatalon, illetve nem hagyja berozsdásodni az alkalmazkodás képességét. Nem mellesleg imádom feltenni azt a kérdést a karrierjükben megrekedt szakmabelieknek, hogy miért kapnál több juttatást, ha semmivel nem érsz többet a vállalatodnak mint 5 éve. Semmi új tudásra, képességre nem tettél szert, akkor mégis miért kapnál bármiben többet?
Korábban tárgyaltam már egy posztban, hogy az egydimenziós emberek világa leáldozóban van. Nem lesz mindenki polihisztor, nem is kell mindenhez elemi szinten érteni, de általános tudás és mindenből egy kicsire szükség van, illetve ezek közül pár terület esetében kell a mély és magabiztos ismeret. Olyan tudás, amit minden körülmények között prezentálni is tud.
A gyártói minősítések
A Cisco szerintem egy egészen jó példa arra, hogyan építsen kultuszt a CCIE szint köré. Az éves Cisco Techtorial-ra – majdnem – hivatalból kapnak meghívót a CCIE mérnökök és alapjában véve szerintem még egy kézfogást is kapnak a Cisco Magyarország valamelyik alkalmazottjától. A CCIE mérnökök kis hazánkban ha személyesen nem is mindegyik másikat, de jó részben ismerik egymást.
A HPE is követendő példa, a TSS-en a MASE – Master Accredited Solutions Expert – papírral rendelkező embereknek külön vacsorát tartottak. A háromszoros MASE embereknek pedig foglalt helyük volt a keynote-on. Azért az már valami. 🙂
Más gyártóknál ezzel szemben a megszerzett minősítésre rákérdezve a gyártó képviselője azt sem tudja, hogy az mégis mi. Ha egyszer partneri szintet kötnek hozzá, akkor azért jó lenne ha képben lenne vele ott mindenki. Nem azért mert nekem például ér bármit is, nekik ér, ezért is része például a programnak. Kiknek van meg és hogy úgy hozzávetőlegesen tényleg csak végig kell ülni egy tanfolyamot érte vagy netán évek tapasztalata kell a sikeres vizsgához.
Motivál vagy demotivál-e ez? Picit demotivál.
Érdekel bárkit? Persze hogy nem.
