Mikor megbíznak egy feladattal, akkor vannak olyan dolgok, amikből nem engedek. Sokszor mondják, hogy emiatt házsártos vagy éppen konok vagyok, de számomra fontos az, hogy a kezeim közül kiadott munka profi legyen. Nem adom a nevem olyan projekthez, ami csak úgy ímmel-ámmal össze van tákolva, amit véghezviszek, azt vállalom. Évek múlva is elő lehet venni engem, hogy mi, miért lett úgy ahogy.
Elismerések jönnek-mennek, de vannak – számomra – emlkézetetes pillanatok. A tegnapi is egy ilyen nap volt, ugyanis hatalmas megtiszteltetés ért. Nem számítottam rá, azt hittem hogy az állományi évzáró ünnepségen való részvétel a közösségbe fogadás maga az elismerés. El is foglaltam a helyemet a katonák között akikkel együtt dolgozom, majd egy másik integet előbbről, hogy nekem előre kell mennem, mert a meghívott vendégek az első sorban kell üljenek. Előre is ültem és mivel én nem voltam már katona, feszült figyelemmel néztem a katonai protokolt. Azt hogy az elismerések kiosztásakor, mikor a nevét mondják a díjazottnak, az hangosan azt mondja “parancs”. Azt, hogy a színpadra felsétálva, a parancsnokkal szembe fordul, de azt derékszögű fordulással teszi. Az oklevél/plakett átadását követően a “hazámat szolgálom” mondattal fejezik be.
Egyszer mondják a nevemet….. Neumann Péter. Fel is pattantam és őszintén meglepődtem. Színpadra lépek és bár nem katonásan de odaállok a Parancsnok elé, aki megköszöni munkámat és reméli a jövőben is együtt tudunk dolgozni. Megköszönöm, lesétálok. Úgy cirka 150 ember előtt kaptam egy erős hátbaveregetést.
Plakettet kaptam a Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központ parancsnokától!
Nem tudom kifejezni, hogy mennyire büszke vagyok erre ami történt. Minden projektet így végzek, tehát ez egy normál szerdai nap, de örülök neki, hogy a Magyar Honvédség úgy ítéli meg, nekik ez a minőségű munka megüti azt a szintet, amit publikum előtt is szeretne elismerni.
