A blog eddig és ezután is az én tapasztalataim alapján íródik, másnak ettől függetlenül lehet más meggyőződése, de engedtessék meg, hogy a személyes blogomon ne más véleményét írjam meg és talán még fontosabb, ne kelljen megfelelnem másnak. Nyilvánvalóan lehet olyan gyártó, akinek az érzéseit sérti egy-egy termékének őszinte vizsgálata. Ilyen esetekben nyugodtan keressenek és a teljes tartalom lekerül, nem csak a szép rész marad meg.

Emiatt Hewlett Packard Enterprise érintettségű tartalom nem található nálam, ők a kritikát fölényes és lekezelő fenyegetéssel kezelik.

A blog egyetlen bejegyzése sem törvény. Szintén nem használandó/használható úgy mint a kötelező legjobb beállítások gyűjteménye, amelyet vakon át kell emelni, bármely könyezetbe, bárhol a világon. Pont emiatt egészen biztos, hogy egy-egy rendszerben okkal nincs valami bekapcsolva/beállítva, ahogy én bármelyik bejegyzésben írom.

A blog nem hivatalos oldala egyetlen gyártónak sem, ezért eddig sem volt és ezután sem lesz célom, hogy mindenről a mélységekig írjak, minden beállítható opciót megtárgyaljak, sőt még arról is nyilatkozzak, hogy mikor melyik a legjobb beállítás. Ez egyébként is egy olyan vállalkozás lenne, amelyet irdatlan mennyiségű munka lenne előállítani. Ebből fakadóan bármi amit itt olvasol nem feltétlen egyezik az adott gyártó által is a legjobbnak vélt beállítással.

A blog bizonyos bejegyzései olyan funkciókról is szólhatnak, amelyek csak adott licenszelési szint felett elérhetőek, de ettől függetlenül megengedem magamnak, hogy ne csak az alap licenszelési szinten létező funkciókat említsek meg.

Nem értek mindenhez, csak nálam jobb szakemberek léteznek, ezért ha más, a saját meggyőződése szerint mást javasol, akkor azt elfogadom és egyúttal elvárom, hogy velem szemben ugyanezt tegyék.

A blogom olvasni nem kötelező, én nyugodtan alszom akkor is, ha valaki szerint a blog szar és én hülye vagyok. Erre nem szükséges emlékeztetni.

Ha valaki jobban, maximalistábban tudja csinálni, akkor hajrá, mutassa meg hogy kellene ezt jól művelni.

A legfontosabb: Minden megjelenő tartalom a SAJÁT véleményem tükrözi és nem az éppen aktuális munkáltatómét.