Dolgiztam multinacionális vállalatnál úgy tíz évet. Folyamatos munkaviszonyban, azonos fizikai lokáción de jogutódlással három cégről van szó. EDS->HP->HPE. Az EDS király volt, a HP elment, a HPE pedig híg fos volt. Utóbbi már hozta az összes olyan multikra jellemző vonást, ami miatt megcsömörlik az ember, ami miatt fejét vesztve menekül…
Egység sugarú VMware felhasználó kalandozásai az XCP-ng földjén
A VMware körüli változások jelentős számű ügyfélnél igen durva drágulást jelentenek és teljesen érthető módon alternatívákat keresnek az vSphere ESXi kiváltására. Az ingyenes ESXi megszűntetése és ezzel együtt a fizetős, de csak 2-4 osztból álló környezetek is ellehetetlenültek az Essential Plus és a vSphere Standard bundle ára miatt. Ez jelenti…
Gondoljuk át a “Virtualizációt váltok!” mondást racionálisan
A Broadcom által történt VMware felvásárlásról mindenkinek van véleménye és érintettsége, mivel alig van olyan környezet/ügyfél, akinél nem fut semmiféle VMware termék. Az átállás az előfizetéses modellre már eddig is folyamatban volt – vSphere+,VSAN+ és VCF+ például – csak még volt mellettük örökös licensz vásárlási lehetősége is. Ez egy csapásra…
A vCLS gépek nyugalma
A VMware szerver oldali virtualizációs termékében, a vSphere-ben a management és a control plane (részben), mindig a vCenter Server volt. A vCenter Server a konfiguráció helye, az a felület, amin a legtöbb klaszter szintű és annál magasabb képesség kezelhető. Azonban a vCenter Server ezáltal egyre több és több feladattal a…
vExpert 2024 jelenkezés
Egy dolog biztos a VMware háza táján, mégpedig az, hogy semmi sem biztos. Kivéve a vExpert program, aminek a 2024-es évre vonatkozó jelentkezése már nyitva van. A legfontosabb dátumok: A korábbi évekhez hasonlóan kell jelentkezni, mégpedig a vExpert hivatalos oldalon: https://vexpert.vmware.com/ Nagyon fontos, hogy minden jelentkező részletezze azt a munkát,…
Mi történik ha szinkron replikációban – automatikus átállás mellett – megáll a SAN?
Egy fórumon találkoztam a kérdéssel, ami annyira egyszerű és mégis teljes bizonyossággal megválaszolhatatlan volt, hogy elkezdett foglalkoztatni. Adott a következő kiépítés: Virtualizáció lehet VMware vagy HyperV, nem számít, de elmondható, hogy mindkét telephelyen vannak olyan kötetek, amelyek telephelyen belül aktívan használtak és ezeket szinkron replikálja a két tároló. Nem írom…
A snapshot megment minket
A tároló oldali snapshot egy remek dolog, mert különösebb terhelés nélkül a tároló szintjén akár konzisztens pillanatképek százai is létrehozhatók. Sok tároló tud magán ilyet készíteni, ezt nem lehet biztonságnak hívni. A hírekben olvashatta mindenki, hogy mentett meg egy snapshot egy vállalatot – tekintsünk el attól, hogy ehhez sikerhez a…
Tükrözi-e a munkáltatóm véleményét az ezen blogon megjelenő tartalom? NEM!
A munkáltatóm több gyártónál is partner, ezért mikor munkaidőben, a munkámmal összefüggő tevékenységet végzek az a munkáltatómat képviseli. Az adott tanács természetesen a kereskedelmi, technológiai és egyébként a független integrátor objektív szemüvegén keresztül felmérhető legjobb, legoptimálisabb végeredményt tükrözi. A blog tartalma a mai nappal ritkult picit, mert a fenti bekezdés…
Modern(ebb) tárolók méretezése
Az év végi hajrában volt pár olyan kiírás és ajánlatkérés, ahol bár első olvasatra a megajánlásra kerülő tároló paraméterei simán teljesíthetők voltak, mégis nagyon erős félreértésbe torkolltak az ajánlatok az ügyfél részén. Olyan kérédésekkel találkoztunk, amelyek teljesen irrelevánsak a tároló kapacitása vagy teljesítménye tekintetében. Nem most jöttem a 6:20-assal, világos…
Az ilyen pillanatokért érdemes dolgozni
Mikor megbíznak egy feladattal, akkor vannak olyan dolgok, amikből nem engedek. Sokszor mondják, hogy emiatt házsártos vagy éppen konok vagyok, de számomra fontos az, hogy a kezeim közül kiadott munka profi legyen. Nem adom a nevem olyan projekthez, ami csak úgy ímmel-ámmal össze van tákolva, amit véghezviszek, azt vállalom. Évek…
Beismered ha elrontottál valamit?
Mindenki követ el hibát, aki nem az bizonyára tökéletes, de valószínű hogy csak simán nem csinál semmit ezért esélye sincs hibát elkövetni. Senki sem tud mindent és ez senkivel szemben sem elvárható. Az őszinteség bizalmat szül, ami egy olyan munkakapcsolatban ahol valamilyen szolgáltatást biztosítunk fizető ügyfeleknek egyszerűen szükséges. Mikor például…
ThousandEyes – observability
A héten a Cisco-nál járhattam egy gyorstalpaló ThousandEyes rendezvényen és bár korábban is hallottam róla és nyomogattam, most újra képbe kerülhettem a gyártóval és annak elég jó kis megoldásával. Mikor utoljára a Duo-ról írtam, akkor pont megvette őket a Cisco, a ThousandEyes esetén ez már biztosan nem lesz így, mert…
Hogyan ne dolgozz soha, méghozzá észrevétlenül
Közeli környezetemben is vannak olyan emberek, akik a karrierjük sokadik évében elértek oda, hogy nekik már csak élni kell. A héten párszor mutatni magát, bejárni a megbeszélések felére – szigorúan 10 és 14 óra között – viszont semmiféle eredménytermék nem készül általuk. Ők azok az emberek, akik könnyen lehet hogy…
Juttatás-e a home office vagy inkább munkavállalói elvárás?
A toborzók, fejvadászok, HR-esek – bocsánat nem ismerem a ranglétrát – sajnos engem is meg-megtalálnak ajánlatokkal, amik inkább hirdetések, viszont törlés előtt elolvasom átlag minden negyediket. Eltekintve attól, hogy olyat keresnek aki mindenhez ért, midenből évtizedes gyakorlatuk van, egy dolog ragadja meg a tekintetem a juttatás szekcióban: “home office heti…
Az intézményesített shadow IT – háziorvosi praxisok
Már most szeretném kihangsúlyozni, hogy nem támadni akarom a háziorvosokat. Hősök ők a jelen viharos tengerén és rá vannak kényszerítve a jelen helyzetre. Legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és minden ahhoz szükséges járulékos dolgot. A koronavírus okozta hullám engem is kapcsolatba hozott a háziorvosommal, pedig eddig még sosem találkoztam…
Oracle és a virtualizáció
Legalább hatszor találkoztam mostanság az Oracle licenszelési “igényei” és a VMware kapcsolatával. Azért írtam az “igényt”, mert nem szeretnék trágár szavakat használni, de azért az látszik, hogy egy 1990-ben ragadt licenszelési ideológiáról van szó, ami arról szól hogy miképp bonyolítsuk meg az életét a vásárlóiknak, ráadásul úgy hogy még egy…
A mérnök legyen kereskedő is, a kereskedő csak kereskedő legyen
Úgy gondoltam gyűjtök még pár ellenséget, szóval régóta fogalmazódik már bennem ez a bejegyzés és persze minden azon téma kapcsán, hogy mit tesz jó kereskedővé egy kereskedőt. Nem tudom megmondani, mivel én nem vagyok sem kereskedő, sem jó. Egy fő kérdés körül járt az agyam, akármennyit gondolkodtam mindig ide tértem…
VMware vizsgák frissítése – milyen lehetőségeid vannak?
Szerintem néha elég nehéz kiigazodni a VMware Certification oldalán, főleg hogy mostantól évszámosak is lettek a vizsgák és certificate-ok. Az szintén bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy egy évszámos cert-et akár kettő, egyébként verzióban eltérő vizsgával is meg lehet szerezni. Igen hasznos oldal tud lenne a VMware – Home – CertMetrics…
A blog és annak értelmezése
Az alább leírtak egy külön oldalra kerülnek a blogon, amely a fenti menüből is elérhető, mert nem fogom minden egyes bejegyzés elejére beilleszteni. A minap kaptam egy visszajelzést, hogy fogalmam sincs arról amit írok. Mindezt bár privát üzenetben kaptam, de előtte volt egy LinkedIn publikus része, ami nálam a stílus…
Mit árul el egy cégről az alkalmazott viselkedése – megtörtént eset
Nem vagyok szakértője a témának. Ezt már az elején szeretném tisztázni. Eddig nem szembesültem soha olyannal, hogy az ügyfél előtt azt mondja egy közvetlen versenytárs mérnöke a bemutatkozás során, rögvest a cégnév kimondása után, hogy “ti vagytok azokat akiket utálunk”. Eddig ez nem volt szokás, de lehet a post COVID…